Dr. Kuczmog Zita

DEME1229

1990-ben születtem Kemecsén, és itt is nőttem fel, egész gyermekkoromban állatok vettek körül. A ,,családi legenda” szerint mindig is állatorvos akartam lenni, és elértem célomat: 2015-ben állatorvosi diplomát szereztem a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. Sok hálával tartozom szüleimnek, akik mindenben támogattak, valamint a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolának és a Krúdy Gyula Gimnázium biológia tagozatának, ahol stabil alapokat szereztem.

 Az egyetem utolsó, gyakorlati féléve illetve a nyári gyakorlatok során igyekeztem minél több időt lógyógyászattal foglalkozó állatorvosok mellett tölteni, klinikai és „kinti” körülmények között egyaránt. A kisállat-gyógyászat gyakorlati oldalával az Állatgyógyház Kft.-nél ismerkedtem meg, ahová már harmadéves korom óta bejártam, majd 2015-ben hivatalosan is csapattag lettem.

Szeretem a változatosságot, a rendelői munka mellett különösen élvezem a „kijárós” napokat.

Igyekszem szakmai téren sokat tanulni, fejlődni, és remélem, hogy minél több hozzánk forduló állattartónak segíthetek majd kedvence egészségének megőrzésében.

IMG-1410960850961-V10998018_812427752165701_6507015145512151033_nDSC_8952