BABESIA

A kutya Babéziózisát egy egysejtű vérélősködő okozza. A fertőző kullancs szúrását követő 2-20 nap eltelte után betegszenek meg a kutyák. A heveny babesiosis leggyakrabban nagyon magas, akár 40 fok feletti lázzal, nyugtalansággal, bágyadtsággal, étvágytalansággal,kiszáradással és rohamos lesoványodással kezdődik. Ez idő alatt a kutyákban a kórokozók mind több vörösvérsejtet rombolnak szét, ezért egyre nagyobb fokú vérszegénység és ebből fakadó felületes, szapora légzés látható.
Ekkor már a széteső vörösvérsejtek a
vizeletet vörösesbarnára, feketekávé-színűre színezik (súlyos fokú vérfestékvizelés). Ezután lép- és májmegnagyobbodás mellett a nyálkahártyákon sárgaság jelentkezik. E tünet megjelenése után a kutyák többsége elpusztul. Előfordulhatnak idegrendszeri tünetek is: ingadozó járás, a végtagok gyengesége, bénulása.

A vérfestékvizelés gyakran csak a betegség kezdetén mutatkozik, sőt az idült, elhúzódó esetekben hiányozhat is.

Ezért, ha már el is távolítottuk a kullancsot, egy hétig mindenképpen fokozottan figyeljük kedvencünket, nincsenek-e szokatlan tünetei, ha ilyesmit tapasztalunk, haladéktalanul vigyük állatorvoshoz a kutyát, mert ebben a stádiumban már komoly kezelést igényel (infúziós terápia).
Ha pár napot késlekedünk, idült betegség, vese és májkárosodás, vagy végső soron elhullás is bekövetkezhet.
A betegség megelőzésére hosszú távú védettséget biztosító védőoltás nem áll rendelkezésre. így a legfontosabb szerep a betegség megelőzése, vagyis külső élősködők elleni folyamatos, rendszeres védekezés.

A Lyme- kór elleni vakcina nem „kullancs elleni oltás”! Vagyis nem véd sem a kullancsok támadása, sem a Babéziózis ellen!